1991. aug. 4., vasárnap
⇑Ulm-Budapest túranapló 1991 ←1991. aug. 3., szombat
Ma reggel újra sokáig aludtunk. Kivételesen a parton reggeliztünk. Igen egzotikus volt: Enyhén rohadt hagyma penészes szalonnán pirítva, bele a záptojásrántottába. Utána ettünk egy kis szalmonellás grízestésztát. De ennek ellenére még semmi bajunk nincs. (Sose vigyél magaddal orvostanhallgatót túrázni.)
Indulás 1/2 12-kor.
Átmentünk a túlpartra és megnéztük a Walhallát.
Csalódás. Belülről főleg.
Viszont jó volt egy kicsit a lábunkat is megmozgatni.
Csaszi lefelé majdnem gurult, mert megbotlott.
A Duna kanyarog. A hátszél természetesen abban a pillanatban megszűnt, hogy felhúztuk a vitorlát. Muszáj volt evezni.
Találkoztunk a tegnapi második magyar hajó két matrózával. Motorcsónakkal voltak.
Ma egy nagy zsilipen zsilipeltünk. (Ez volt az első nem sport-zsilip.) Volt egy nagy csónak 11 osztrák fiatallal. Az egyik tudott magyarul. Bécsbe mentek.
A zsilipre kb. másfél órát kellett várni. (Sajnos, innentől kezdve vagy egy nagy hajót kellett megvárni, vagy a menetrend szerinti zsilipelési időpontot.) Közben megebédeltünk. Kornél: lencsefőzelék, Csaszi: székelygulyás, én: zöldborsófőzelék. Sör, narancslé, nápolyi.
Ettünk egy csomó Milka csokit. Nagyon finom.
Zsilip után már gyorsabban folyt a folyó, de azért eveztünk is. (Anikó szerint egyébként normális esetben ez a kettő kizárja egymást. Ebből később kellemes viták kerekedtek.)
Egy kajakos házaspár is olaszoknak nézett minket. Kezd unalmassá válni.
A part bal oldalán kötöttünk ki. (Szerintem a bal parton. Egyébként pedig a 2338,3 fkm.-nél) Szép hely. Brekeg egy béka.
Ma beállítottam az órámat. Olyan szokatlan, hogy jól jár. (A helyzet az, hogy Anikó csak másodperc pontosan volt hajlandó átállni a nyári időszámításra. Engem viszont idegesített, hogy a Greenwich Mean Time-ot mutatja az órája. Elhitettem hát vele, hogy az enyém másodperc pontos. Ami lehet, hogy igaz volt, bár roppant kicsi a valószínűsége.)
Ma történt egy kedves vmi. Egy parti elsősegélyhely mellett haladtunk el, és ők látván a lobogónkat, felhúzták a magyar zászlót. Ez olyan kedves volt tőlük!
Este főztünk. A leves jó volt, mert Kornél főzte. A rizs túlfőtt. A fiúk ettek konzerv csirkepörköltet. Abban a csont is szét volt főve.
A szúnyogok még mindig támadnak. Nagyon. Szörnyű. (Nagyon szörnyű.)
Este fürdés. Utána „meggyógyítottam” Csaszi kezét. De túlélte. (Ugyanis előző este kilyukadt, amikor a tulajdonosa a petróleumfőzőhöz gyártott szélfogót.)
Ma sok darázs nyüzsgött körülöttünk.
„Most nincs olyan meleg, mint tegnap volt” - mondja Csaszi.
„Hál' Istennek” - mondja Kornél.
„Itt sem lehetett buli ősembernek lenni” - szintén Kornél. Egyébként fáj Kornél dereka. Csaszinak pedig a nyaka. Ilyen fiúkat! (Ha én is csak heverésznék egész nap a hajóban, nekem sem lenne semmi bajom.)
Na, Kornél gitározni akar, én pedig a hangszeren írok. Odaadom neki.
